Élet az esküvőszervezésen túl avagy hogyan kell kommunikálni egy jegyespárral

Amíg a másik oldalon álltam, azt hittem, esküvőről csevegni, az olyan csajos téma. De – megdöbbentő módon – az elmúlt hetekben több férfiember is nekem szegezte a kérdést: hogy álltok a szervezéssel? És éreztem a kommunikációs helyzetből, hogy ez nem az a „Hogy vagy?” típusú, a kommunikáció fatikus funkcióját fenntartani hivatott panelkérdés volt, amire reflexből akkor is széles mosollyal elmondott „Ó, hát ez nagyszerű!” a válasz, ha az ember történetesen azt feleli: „Meghalt az anyám”, hanem őszinte érdeklődésből fakadt. Az pedig szinte természetesnek vehető, hogy a hölgyismerősök nem mulasztják el az erről való érdeklődést. Nos...
Miként egy kismama sem egy, a gyermek kihordására szolgáló doboz, és nem muszáj mindig azt kérdezni tőle, hogy még szokott-e émelyegni reggelente; az afganisztáni misszióból hazatért gépesített lövész is egy érző lény, mint a virág, és biztos szívesen felelne az öltél már emberten kívül más kérdésre is; az ifjú párok is egy sereg érdekes dolgot csinálnak.

Grendel Lajos (asszem, felesleges jelzőzni) írja Rosszkedvem naplója című közéleti jellegű szövegeit tartalmazó könyvében, hogy a felvidéki magyar úgy hiteles, ha kacagányban, bundás indulatoktól dagadva, hatalmas buzogánnyal döngeti Versailles kapuit. Pedig emellett vannak szlovákiai magyar műlegyes horgászok, ŠtB-ügynökök, virágkertészek, atomfizikusok, barlangászok, rovásírás-kutatók, transzneműek stb. 

Szal ne gondoljuk, hogy számunkra, vagy bármely más, random kiválasztott ifjú pár számára az esküvőszervezés 24/168 típusú elfoglaltság, melytől teljesen leépültünk, és másról már nem tudunk beszélni. Tudunk. 

(Persze, szívesen válaszolunk a kérdéseidre – főleg Tika –, ha a választ nem találtad meg a blogon. És továbbra sem gondolom, hogy vicces lenne „A saját esküvődben is te leszel a vőfély?” kérdés, holott mintegy 50x hallottam már.)